Judo VB – Első napi csalódások
2017. August 29. 09:38

Judo VB – Első napi csalódások

Két judosunk is tatamira lépett a világbajnokság nyitónapján. A férfiak 60 kilogrammos mezőnyében Szabó Csaba szereplésével kezdte meg a versenyzést a magyar válogatott, a nők között pedig az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva nyitotta a sort.

Szabó Csaba sorsolása nem mondható igazán szerencsésnek, ugyanis az Európa bajnoki bronzérmes Elios Manzi volt az ellenfele. Szoros mérkőzésen, két-két intése volt mindkét félnek, amikor Golden Score-ral folytatódott a meccs. Az összecsapás 9. percében Szabót az olasz sikertelen támadása után passzivitásért megintették, így elvesztette a találkozót. A mérkőzés után így értékelt:
 
„Nem volt jobb nálam egyáltalán. A közönség is velem volt, az is egy óriási pluszt adott a mérkőzés folyamán. De persze csalódott vagyok, mert jó lett volna meccseket nyerni, főleg így, hogy nem volt köztünk különbség egyáltalán”
 
Szabó Csaba vs. Elios Manzi
Szbó Csaba(kékben)
 
Csernoviczki Éva bő két perccel a találkozó vége előtt még intéssel vezetett és dominálta is a meccset. Ekkor azonban a kubai lánynak nagy meglepetésre sikerült egy waza-arit érő dobást végrehajtania, amit leszorítással tudott folytatni. Csernoviczki ebből nem tudott szabadulni, így a 20 másodperc leteltével a kubai ipponnal győzött.
 
"Sajnos így alakult. Elég kellemetlen volt ez a kubai lány. Úgy érzem, hogy amikor megvoltak a fogásaim akkor nem indítottam, kicsit görcsösen judoztunk. Nem tudom, hogy ez a hazai környezet, vagy a nagyobb elvárás tett görcsössé. Hiányzott belőlem az a felszabadultság vagy az a lazaság, ami ahhoz kellett volna, hogy jó technikákat indítsak."
 
Csernoviczkit leszorítják
Csernoviczki Éva (kékben)
 
Az első nap sajnos sikertelenül zárult, a versenyzőknek gratulálunk és kívánjuk nekik, hogy a világbajnokság pozitív momentumai segítsék őket a további, sikeres felkészülésben. A második napon talán sikerül javítani a magyar delegációnak, szurkoljunk együtt a válogatottnak!

Judos felszerelések a profight.hu-n.

Interjúk: m4sport.hu