Kondorosi demonstrációs nap
2014. July 15. 11:24

Kondorosi demonstrációs nap
Kondoroson úgy, mint az elmúlt évben, az idén is megrendezték a Békés megyei Harcművész Szövetség sikeres rendezvényét, a harcművész Demonstrációs Napot, amelyen különböző irányzatok harcművészei vehetnek részt több irányzat edzésén.

Profight: Harcművészeti felszerelések széles választéka!

Már előző napon megkezdődött a program a Kondi Túrával, amelyen Kondoros környékét járhatták be kerékpáron és gyalog a sportszerető indulók, több, mint 130 bátor vállalkozó. Másnap a kondorosi csárda melletti füves részen kezdődött el a harcművész Demonstrációs Nap, amelyen a Békés Megyei Harcművész Szövetség 9 klubjának 78 tagja vett részt. Kozsuch Kornél, Kondoros város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Példa értékű , követésre méltó és elgondolkodtató, hogy a helyi önkormányzat vezetése évek óta megtiszteli jelenlétével a nyilvános harcművész rendezvényeket, erkölcsi támogatást adva a helyi kick-box klubnak. Bár minden településen így becsülnék meg a harcművészeket! A Litauszki László vezette Kondorosi Kick-box SE meg is érdemel minden támogatást, hiszen - a korábbi éveknek megfelelően - most is magas szinten rendezték meg a demonstrációs napot. 
Shihan Gregor László VI.DAN , a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke ismertette  a programot,majd elkezdődött a nap.

Csapatkép délelőtt

Sensei Gasparik Róbert III.DAN tartotta a bemelegítést, majd Nagy László taekwon-do IV.DAN, aki MMA edzéseket is tart, MMA technikákat oktatott. Ebbe praktikus ütéseken és rúgásokon kívül a földharc és a különböző fojtások, csavarások is szerepeltek az "étlapon". Nagy sikert aratott ez az edzés.
 Másodszor Debreczeni Dezső V.DAN kick-box , a világ kick-box sportjának legeredményesebb versenyzője point-fighting (semi-contact) edzést tartott. Azért ebben a szabályrendszerben, mert ebben  a Békéscsabai Lakótelepi SE az utánpótlást tekintve elsők között van az országban, és mondhatjuk, a WAKO-ban is, s ebben a felnőtt egyéni hétszeres Világ- és nyolcszoros Európa-bajnok, profi világbajnok Debreczeni Dezsőnek nagy munkája van. A pattogós, pörgős edzést mindenkit megizzasztott, annál is inkább, mert a kick-box-ra jellemző rúgástechnikákat is kipróbálta a mezőny.

Kick-box edzés

Más természetű mozgáskultúrát és filozófiát jelentett az az aikido edzés, amit Dobóvári Erik II.DAN, a Békéscsabai Lakótelepi SE Aikido Szakosztályának edzője tartott. Erik mester aikido-ja erősen pragmatikus és önvédelem centrikus, ennek megfelelően  társát, akin bemutatta a technikákat, nem szokták irigyelni. Most sem okozott csalódást semmilyen tekintetben, s ugyanolyan sikert aratott, mint a korábbi években.Az aikido edzést után egy órás ebédszünet következett, amiben bebizonyosodott, hogy a kondorosi csárda nem a versenysúlyra fogyasztók "Mekkája". Tisztességes „pusztai” adagokat adtak a résztvevőknek, s akik ezt eredményesen befalatozták, s a menü nem tartozott sem az un. mintamenza, sem a reformétkezés tárgykörébe. Magyarán „Jót lehetett  zabálni”!

Dobóvári Erik II.DAN aikido bemutatja a technikát

Az ebéd után a folytatódott az edzés, hiszen Lévai Péter 3.fokozatú kung-fu mester tartott foglalkozást. A kung-fu technikák mellett képességfejlesztő gyakorlatokat is végeztek a résztvevők. Ez a foglalkozás kimondottan a páros gyakorlatokra épült, és sok érdekességet jelentett a harcművészeknek, akik ezt nagy lelkesedéssel próbálták megvalósítani.
    Az utolsó előtti blokkot Nagy László 4 danos ITF taekwon-do mester tartotta. A koreai harcművészet alapelemei mellett páros gyakorlatok, nagyon sok rúgás jellemezte ezt a 40 percet. Természetesen a pajzsok is előkerültek, s mindenféle alap és akrobatikus rúgást hajtottak sorozatban végre. Az biztos, hogy jól szolgálta az ITF taekwon-do megismerését az utolsó előtti edzés, és iramát tekintve pörgős, mozgásigényes tréninget jelentett.

ITF  taekwon-do edzés

  Az utolsó edzésen Gregor László VI.DAN néhány egyszerű, ju-jitsu-ra és goshin ryu karatéra épülő  önvédelmi technikákat tanított, s kitért néhány elméleti kérdésre is ebből a nem könnyű tárgykörből.
A Demonstrációs Nap emléklapok átadásával végződött. Elérte célját, hiszen a különböző harcművészetek sajátosságainak megismertetésén, bemutatásán, gyakorlásán kívül közelebb hozta a klubokat és irányzatokat, és segített kialakítani egymás TISZTELETÉT! A Kondorosi Kick-box SE komoly  és eredményes munkát végzett, méltó gazdája volt a rendezvénynek. Köszönet illeti Litauszki László edzőt és az egész klubot, a szülőkkel. Ősszel, novemberben itt rendezik majd meg a Huszár Róbert Kick-box  Emlékversenyt, várhatóan ugyanilyen színvonalon.

A végén: emléklapok átadása

A rendezvény támogatói voltak: Kondoros Város Önkormányzata, Litauszki László vállalkozó, Kondorosi Csárda, Békés megyei Harcművész Szövetség


Gregor László