Huszár Róbert Emlékverseny
2014. November 19. 12:43

 Huszár Róbert Emlékverseny
Kondoroson tizenkettedik alkalommal került sorra a Huszár Róbert kick-box emlékverseny, melynek keretében  másodosztályú kick box országos bajnokságot,  megyei kick-box bajnokságot rendeztek. A verseny névadója a helyi kick-box szakosztály egykori tagja, akiről sporttársai ezzel a versennyel emlékeznek meg.

Profight: Harcművészeti felszerelések széles választéka!


Édesanyja és testvére megtisztelte a versenyt jelenlétével. Hagyományos az is, hogy az óvodás csoportok tagjai és a még nem versenyző fehér öves vagyis még kezdőknek  szintén alkalmat adnak a gyakorlásra.  Hosszú idő után először ismét formagyakorlat országos bajnokságot is rendeztek. A magyar kick-box-ban nincs hagyománya  ennek, viszont nemzetközi szinten elég sok versenyt rendeznek belőle. Kozsuch Kornél kondorosi alpolgármester és Gregor László VI.DAN , a megyei harcművész szövetség elnökének  megnyitója után négy küzdőtéren kezdődtek el a küzdelmek.

A BUDO gála, aikido: Dobóvári Erik és Balázs Sándor mesterek
A BUDO gála, aikido: Dobóvári Erik és Balázs Sándor mesterek

11 klub 205 versenyzőjének versenyében  Szabó Gábor vezetésével folyamatosan bíráskodott a 14 versenybíró, a hangos szurkolás igazi versenyhangulatot teremtett. Általában az esélyesek nyertek, de akadtak meglepetések is. A 2.osztályú országos bajnokságon kevesen indultak, pedig jó versenyzési alkalmat jelentett volna a közvetlen utánpótlásnak. A formagyakorlat országos bajnokságon résztvevők igényes katákat mutattak be, lehetett látni, hogy zömük nagy energiát fektetett a felkészülésre.

Az utánpótlás formagyakorlat bajnokság érmesei                                                                   Az utánpótlás formagyakorlat bajnokság érmesei

         A verseny keretében ünnepelt a harminc éves Békés Megyei Harcművész Szövetség, BUDO gálával emlékezett meg a neves év fordulóról. Marik Lászlóné , a Békés megyei Sportszövetségek Egyesületének elnöke köszöntötte a szövetség tagjait, majd Gregor László köszönte meg a Kondorosi Önkormányzat, a Kondorosi Takarékszövetkezet, Marik Lászlóné Elnök Asszony, Wertheim Albert ezredes és a Békéscsabai Lakótelepi E elnökének, Lovas Istvánnak a szövetséget segítő, támogató  tevékenységét. Marik Lászlóné is díjat adott át Gregor László elnöknek, a megyei harcművész szövetség egyik megalapítójának. A bemutató során aikido, WTF taekwon-do, kung-fu, karate és kick-box bemutatónak tapsolhattak a kitartó nézők.  Az egész napos rendezvényben mindenki megtalálhatta azt a szeletét a harci művészeteknek, amit keresett. A rendezők, a Kondorosi Kick-box SE és az orosházi Contact Kick-box és Thai-box SE a már megszokott odafigyeléssel és magas színvonalon biztosította feltételeket. A Huszár Róbert Emlékversenyt jövőre is megrendezik, remélhetőleg ilyen szép számú résztvevővel és jó hangulattal!

 A megnyitó                                                                                     A megnyitó

Eredmények:
Kick-box  Formagyakorlat  Országos  Bajnokság

Fegyveres Hard kategória

Felnőtt:
1. Puravecz Péter - katana (, Orosháza) önmaga edzője,
2. Dohányos András - sai,  (Békéscsabai Lakótelepi SE Kick-box)
3. Deli Roland - katana (Contact Kick-box és Thai-box  SE, Orosháza)

Utánpótlás :
1. Gregor Tamás – bo (Bcs.Lakótelepi SE-Nippon Seibukan Akadémia) Edző: Gregor László
2. Malatyinszki Bendegúz – katana (Kondorosi Kick-box SE)
3. Farkas Dominik – katana (Contact Kick-box és Thai-box SE, Orosháza)


Gyermek pusztakezes:

1. Gregor Tamás (Bcs.Lakótelepi SE-Nippon Seibukan Akadémia) Edző: Gregor László
2. Laczó Tamás (Bcs.Lakótelepi SE – Debreczeni Team)

 

II. Osztályú Országos Bajnokság

light -contact

69 kg:
 1. Sági Zsolt (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) Edző:Gasparik Róbert, Guruczi Sándor)
 2. Szabó Krisztián (Bp.Hunyadi János SE)

79 kg:
1. Kovács Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Dohányos András
 2. Héder Csaba (Bp.Hunyadi János SE)

 +94 kg:
1. Farkas György (Bp.Hunyadi János SE) Edző: Szűcs Zoltán
 2. Mezei János (Százhalombattai KBSE)

 

Point Fighting

69 kg:
 1. Laurincz Zoltán (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team) Edző: Debreczeni Dezső
2. Hídvégi Nándor (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)

94 kg:
1. Harangozó Gábor (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team) Edző: Debreczeni Dezső
2. Mezei János (Százhalombattai KBSE)

 

Kick light

79 kg:
1. Kovács Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Dohányos András
 2. Varga Tibor (Mezőtúri Kick-box SE)

Öreg Sárkány veterán verseny:
1.Fábián Mihály (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)
2.Kadinger András (Bp.Hunyadi János SE)

 

Békés Megyei Bajnokság
SEMI-CONTACT  STOP szabályrendszer
Gyermek fiú:

28 kg:
1. Bánfi Bence (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
2. Krutek Bence (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)
3. Nagy Király Roland (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)

30 kg.
1.Viczián Dániel (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2.Kis Patrik (Combat”D” Szeged)
3.Hajdú Roland (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

32 kg:
1. Kiss Patrik, (Combat „D” Szeged)
2. Loksai Áron (Combat”D” Szeged)
3. Erdélyi Máté (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)

+32 kg:
 1. Szák Tamás (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Török Vince (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)

Gyermek leány

+32 kg:
1. Viczián Vivien (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Koszecz Boglárka (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

 

Serdülő (kadett 1) fiú
32 kg:
1. Stumph Márk (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Karai Zétény (Combat „D” SC, Szeged)
3. Nagy Tibor (Újkígyósi KBSE)
3.Pepó Erik (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

37 kg:
 1. Laurincz Péter (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
2. Loós Dominik (Combat „D” Szeged)
3. Szász Szilárd (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 3.Vincze Máté (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)

 42 kg:
 1. Mézes Roland (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Varga Mátyás (Újkígyósi Kick-box SE)
 3. Laczó Tamás (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3.Vadi Olivér (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

47 kg:
1. Mézes Roland (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Magyar István(Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)

+47 kg:
1. Kovács Márk (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
 2. Tripon Patrik (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)

Serdülő (kadett 1) lány
37 kg:
1. Fülöp Fanni (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
2. Leszkó Kitti (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 3. Pap Nikola (Újkígyósi Kick-box SE)

47 kg.
1. Kovács Barbara (Bcs.Lakótelepi SE)
 2. Váradi Szonja (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
 3. Zsilák Laura (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

 

+47 kg:
1. Török Dóra (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
 2. Kürti Bonita (Bcs.Lakótelepi SE)

 

Ifjúsági (kadett 2) fiú
47 kg:
1. Czár Tibor(Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Hegedűs Botond (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

52 kg:
1. Krucsai Gergő (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
2. Viczián Roland (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

-69 kg:
1. Opauszki Dávid (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Szász Kristóf (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3.Csonka Attila (Combat „D” Szeged)

Ifjúsági (kadett 2)   lány
60 kg:
1. Laurincz Boglárka (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
 2. Ronyecz Fanni (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 3. Halász Enikő (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

 

Felnőtt férfi:
63 kg:
1. Csák Bence (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Sallai Gábor (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3. Hídvégi Nándor (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)

69 kg:
1. Laurincz Zoltán (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Solymosi László (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

 

LIGHT-CONTACT
Gyermek fiú
28 kg
1. Krutek  Bence (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)
 2. Nagy Király Roland (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)

Serdülő (kadett 1)  fiú

32 kg:
1. Prágai Gergő (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)
2. Solymosi Norbert (Mezőberényi Sportcsarnok SE)


37 kg.
1.Laurincz Péter (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
2.Szász Szilárd (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3.Vincze Máté (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)

42 kg:
1. Laczó Tamás (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Varga Mátyás (Újkígyósi KBSE)

 

47 kg:
1. Flack Márk (Bcs.Lakótelepi SE-Energy Gym)
 2. Magyar István (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)

+47 kg.
1.Tripon Patrik (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)
2.Kovács Márk (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

 

Serdülő (kadett 1)  lány
 +47 kg:
1. Kürti Bonita (Bcs.Lakótelepi SE)
2. Kovács Barbara (Bcs.Lakótelepi SE)

Ifjúsági (kadett 2)  lány
60 kg:
1. Halász Enikő (Mezőberényi Sportcsarnok SE
 2. Zsákai Rebeka (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)

 65 kg:
 1. Varga Dorina (Combat „D” Szeged)
 2. Putnoki Renáta (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)
 3. Gulyás Lili (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)

 

 

Felnőtt férfi:

57 kg:
1. Igricz János (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)
2. Beleznai Gergő (Dragon SE, ITF Taekwon-do, Kétegyháza)
 3. Feke Dániel (Bcs.Lakótelepi SE)

63 kg
 1. Németh István (Contact Kick-box és Thai-box SE, Orosháza)
2. Hídvégi Nándor (Újkígyósi Kick-box SE-Debreczeni Team)
 3.Csák Bence (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

 69 kg
 1. Sági Zsolt (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)
 2. Solymosi László (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
3. Bajkán Martin (Contact Kick-box és Thai-box SE, Orosháza)
3. Opauszki Dávid (Bcs.Lakótelepi SE-Debreczeni Team)


 

 felnőtt nő
60 kg:
1. Szász Izabella (Combat „D” Szeged)
2. Halász Enikő (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

GOSHIN JITSU
1.Sárvári Levente (Bcs.Lakótelepi SE-Nippon Seibukan Akadémia)
2.Gregor Tamás (Bcs.Lakótelepi SE-Nippon Seibukan Akadémia)

A versenyt támogatták: Kondorosi Takarékszövetkezet, Kondorosi Önkormányzat, Kondorosi Csárda,Opivill KFT, Kunstár János, Sonkoly Mihály, Malatyinszki család, Gőmőri élelmiszerbolt, Litauszki László EV, Boldis Gábor, Szvitan Zsolt, Lak- Alarm Bt, Sárkány Mihály, Békés megyei Harcművész Szövetség, Békéscsabai Közelharc Stúdió,

Gregor László