Olaszországban lesz az utánpótlás Kick-box Világbajnokság.
2014. August 11. 13:32

 Olaszországban lesz az utánpótlás Kick-box Világbajnokság.
Bár még javában tart az iskolai nyári szünet, a kick-box utánpótlás gőzerővel készül az őszi nagy megmérettetésnek. Szeptember 6 és 13 között az olaszországi Rimini ad otthont a WAKO Utánpótlás Kick-box Világbajnokságának.

Profight: Kick-box felszerelések széles választéka!

A WAKO (World Asociations Of Kick-boxing Organisation) az a világszervezet, amelyik a kick-box sportot képviseli a Sportaccordban és a Magyar Olimpiai Bizottságban. Erre a versenyre egy ország egy kategóriában két versenyzőt indíthat. A Magyar Kick-box Szövetségnél  két válogatott versenyző közül az egyik a mindenkori aktuális  országos bajnok, a másik a ranglista vezetője, ha a versenyző ugyanaz, akkor a ranglista második helyezettje utazhat.

Edzés a vépi táborban

Az idei magyar válogatott is kialakult,és már régóta folyik a felkészülés  a VB-re. A fiatal lányok és fiúk szinte egész nyarukat feláldozták a hagyományos, már megszokottan jó szereplés reményében. Ki klubjában , ki edzőtáborban gyakorol, napi két, három edzéssel.
A light-contactosok és a kick-lightosok – együtt a magyar felnőtt élmezőnnyel és válogatottal a Szombathely melletti Vépen, ideális körülmények között készülhettek a light-contact, kick-light és low-kick versenyzők. A közel 100 sportoló napi 3 edzésen gyűrte a mintegy 400 négyzetméter tatamit az Ausztriából, Szlovákiából és  Horvátországból érkezett külföldi résztvevőkkel. A fiatal kickboxosok többsége a szeptemberi utánpótlás világbajnokságra készült, amelyre kiváló lehetőséget nyújtott, hogy olyanokkal edzhetnek együtt, akikkel a hétköznapokon nem, és ráadásul a felnőtt válogatott keret nagy része is itt volt és segítette a felkészülést. Zrínyi Miklós mesteredző munkáját a Dancsó „Kicsi” Zoltán, Olasz Attila, Hirsch Viktor és Szántó Sándor edzői team segítette. A válogattak részére egyébként még egy külön felkészítő tábort tartanak majd Esztergomban augusztus végén.
A ringesek kisebb létszámmal, de nagy eltökéltséggel készülnek a nagy versenyre. Az Ő felkészülésüket is szolgálja majd az a tábor, amit a legendás hírű Rehák György tart Hajdúszoboszlón augusztus 25 és 29 között. Augusztus 11 és 15 között. Az otthoni készülők is általában napi két-három edzéssel gyakorolnak.

point-fighting edzés

Nagyon nagy létszámmal készülnek a point-fightingosok is szeptemberre. A Halker-Királyteam nemzetközi edzőtáborában, Csongrádon edz a magyar point-fighting kick-box utánpótlás jelentős része. A tábort Király István vezeti, aki nemrégiben nagy elismerést, mesteredzői címet kapott. Ebben a táborban szintén a felnőtt válogatottaktól is tanulhatnak a résztvevők. A másik point-fighting bázis Mezőtúr, ahol a a nemzetközi és magyar kick-box élet legeredményesebb  egykori versenyzője, a hétszeres Világ- és nyolcszoros felnőtt Európa-bajnok Debreczeni Dezső tart napi három edzéssel felkészülést. Itt az utazók közül huszonegy válogatott versenyző izzad az edzéseken a többiekkel.
  Ami természetes, az olasz szervezők is teljes erőbedobással szervezik a világbajnokságot. a verseny amúgy ugyanabban a 105 Stadiumban lesz, ahol Európa egyik legpatinásabb kick-box versenyét, a Best Fighter-t rendezték az utóbbi években. Elkészítették a küzdőtér  látványtervét is, ami versenyzők nélkül is jól néz i, persze, a nagy számú versenyző gárda adja majd a különleges légkört. Két ring és hat tatami küzdőtér ad otthont az egy hetes világbajnokságnak.

A világbajnokság helyszínének látványterve

Természetesen ez a hatalmas versenyzői létszám nagy költségterheket ró a klubokra. Nem olimpiai sportág révén, jóval kisebb költségvetésből próbálják a VB részvétel anyagi hátterét biztosítani, s ebben a családok is részt vesznek. Valamennyi sportoló és klubja örömmel fogadna minden támogatást, ami a költségek enyhítését szolgálná! Elnézve azt a megfeszített munkát, amit ezek az utánpótlás korú tehetségek elvégeznek, megéri Őket segíteni!


Gregor László