Galambos Péter lett a Kick-box Szövetség elnöke
2015. March 05. 12:44

Galambos Péter lett a Kick-box Szövetség elnöke

Budapesten február 28-án tartotta rendkívüli tisztújító közgyűlését a Magyar Kick-box Szövetség.

Profight: Harcművészeti felszerelések széles választéka!

A tisztújításra a korábbi elnök, dr. Leyrer Richárd tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt volt szükség. A közgyűlés résztvevői, a jelenlegi, 2016- ig tartó ciklus végéig elnököt és négy alelnököt, valamint új felügyelő bizottságot választottak.

A szavazás végeredménye alapján a Szövetség új elnöke, az eddigi alelnök, Galambos Péter, a kick-box sport egyik hazai megalapítója lett. Juhász Gábor, Katona Attila, Király István és Zrínyi Miklós személyében négy alelnök segíti majd az elnök és a szövetség munkáját.

A közgyűlés egyben úgy döntött, hogy korábbi elnökének, a WAKO Világszövetség és a Magyar Olimpia Bizottság volt alelnökének, dr. Leyrer Richárdnak, posztumusz az „Örökös Tiszteletbeli Elnök” címet adományozza.



Gregor László