Remekül halad a magyar csapat!
2015. October 31. 09:00

Remekül halad a magyar csapat!
A szerdai napon folytatódott Belgrádban a kick-box világbajnokság. Látványos, színvonalas mérkőzések, rendkívül felkészült mezőny jellemzi a VB-t. Nem elég hangsúlyozni, hogy a mezőny minden idők egyik legkeményebb mezőnye, amit mutatnak az eredmények is, hiszen több nagy név is csak úgy került tovább, hogy egy –egy pontdöntött a javára. Ez vonatkozik a magyar csapat versenyzőire is.

Profight: Harcművészeti felszerelések, kiegészítők széles választéka!

K-1-ben Habash Antoine nagyon nehéz napon van túl. Eleve az a tény, hogy két mérkőzést is vívott K-1 szabályrendszerben, nagy megterhelést jelent még az ilyen felkészült sportolónak is. .Szerencsére Antoine bizonyította, hogy a súlycsoport legjobbjai közé tartozik. Először az izraeli Yosiba Abramov ellen nyert megszokott dinamikus stílusában, majd a négy közé jutásért  a kirgíz Alekszej Fedoszejev sem bírta megállítani. Persze, aki azt hiszi, ez olyan könnyen ment. Mind a két mérkőzést 3:0 arányban nyerte versenyzőnk, de volt, amikor csak 1 pont döntött Habash Antoine javára. A legjobb négybe kerülés egyben azt jelenti, hogy a magyar válogatott első érme már megszületett!
   Low-kick 63,5 kg-ban Géczei Róbert nagy csatát vívott az azerbajdzsáni Eljur Darjagir ellen. Robi mindent megtett, és fordulatos, változatos küzdelem után a minimális, 2:1 arányú pontozással – úgy, hogy egy bírónál csak egy pont volt a hátránya, - alulmaradt 30 éves, nagyon higgadt és rutinos ellenfelével szemben. Búcsúzott, de egy ilyen mérkőzés után  emelt fővel jöhetett le a ringből.
 57 kg-ban az  újonc  Petrina Pál egy remek mérkőzést vívott a horvát Franjo Opacakkal, s a végén Petrina kezét emelte magasra a bíró, mégpedig 3:0 arányú, egyhangú pontozással. Ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az sportolói pályafutásának legkeményebb mérkőzése vár rá az orosz Világ- és Európa-bajnok címvédő Szergej Orzsak ellen. Elnézve viszont azt, hogy a neves versenyzők sem mehettek biztosra  ebben a szoros mezőnyben, Petrina Pali okozhat kellemes meglepetést.
   Görbics Gábor 2:1 arányban nyert türkmén ellenfele, Merdan Mamedov ellen. A pontozás azért érdekes volt, hiszen Gabi két pontozónál 7 ponttal nyert, míg a harmadik pontozónál ugyanígy, 7 ponttal a türkmén volt a győztes… Mindenesetre csütörtökön a dobogó lesz a tét a Jersan Kasszambajev (Kazahsztán) elleni mérkőzésen.
   Low-kick 75 kg.-ban Balogh Dávid 3:0 arányú pontozással nyert az ukrán Roman Jaris ellen. Mit lehet itt mondani? Ukrán versenyzőt mindig szép fegyvertény legyőzni, főképpen ilyen felkészült és nehéz mezőnyben, és főképpen egy világbajnokságon. Dávid ezzel a jó kezdéssel fontos lépést tett a dobogó felé. Csütörtöki ellenfele a hazaiak versenyzője, a szerb Aleksandar Menkovics lesz. A hazai pálya, környezet legtöbbször előnyt jelent, de egyben gátlólag is hathat. Vagyis: minden megtörténhet!!!
   Kick-light csapatunk szerdán befejezte a világbajnokságot. A szerdán tatamira lépő két újoncnak nem sikerült a továbbjutás. 50 kg-ban Makó Evelyn az oszták Patrizia Pulling, Tóth Patrik pedig a harcias török, Iskandar Cselebi ellen vesztett. Ők a jövő emberei, akik még sok örömet okozhatnak.
Csütörtökön tehát egy versenyzőnk a döntőbe jutásért, hárman pedig a négybe jutásért szállnak csatába. Reméljük, a csütörtök eredményes nap lesz!

Eredmények:
K-1:

63,5 kg. HABASH ANTOINE – Yosiba Abramov  (Izrael)  3:0  a 8 közé jutásért
              HABASH ANTOINE – Alekszej Fedoszejev (Kirgizisztán) 3:0 a 4 közé jutásért

low-kick

57 kg.PETRINA PÁL – Franjo Opacak (Horvátország) . 3:0 a 8-ba jutásért

63,5 kg. Géczei Róbert – ELJUR DRJAGIR (Azerbajdzsán) 1:2 a 8-ba jutásért.

67 kg.GÖRBICS GÁBOR – Merdan Mamedov (Türkmenisztán) 2:1 a 8-ba jutásért

75 kg.BALOGH DÁVID – Roman Jaris (Ukrajna) 3:0 a 8 közé jutásért

Kick-light

69 kg. Tóth Patrik – ISKANDAR CSELEBI (Törökország) 0:3 a 8-ba jutásért

50 kg. Makó Evelyn – PATRIZIA PULLING (Ausztria) 0:3 a 4 közé jutásért

 

Csütörtöki versenynap
k-1

63,5 kg. Habash Antoine – Jurij Zsukovszkij (Fehéroroszország) a döntőbe jutásért

 

Low-kick

57 kg. Petrina Pál – Szergej Orzsak (Oroszország) a 4 közé jutásért

67 kg. Görbics Gábor – Jersan Kasszambajev (Kirgizisztán) a 4 közé jutásért

75 kg. Balogh Dávid - Aleksandar Menkovics (Szerbia) a 4 közé jutásért

 

Gregor László