Japán nap Gyulán a Tanabata ünnepe tiszteletére
2015. July 13. 13:07

Japán nap Gyulán a Tanabata ünnepe tiszteletére
A Japán Császárság egyik legfontosabb ünnepén, a Tanabatán rendezték meg idén Gyulán a Japán Napot. Ebből az alkalomból a fürdővárosba látogatott Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet​e is.

Profight: Karate felszerelések széles választéka!


            A gyulai városháza dísztermében dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a megjelenteket. A polgármester, - aki maga is aktív shotokan karate mester, délután bemutatózott is - fontosnak tartotta a Japán Napot,mert megteremti a lehetőségét két távoli, nagyszerű kultúra közelebb kerüléséhez.

 A Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesülete Középen:  Gregor László VI.DAN                            A Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesülete Középen:  Gregor László VI.DAN

             Koszuge Dzsunicsi nagykövet az elmúlt időszakban jó néhány japán napon vett részt, és örömmel látta, hogy sok ember kedveli a kultúrájukat.

Petróczki Zoltán Gábor, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója szerint a két nemzet több sajátosságban hasonlít.

            Dr. Fodor György, a MAPON Gyulai Magyar - Japán Kulturális Egyesület elnöke szerint  az is nagyon fontos, hogy ilyen magas szintű japán diplomáciai látogatásra a városban még nem volt példa.   

botos önvédelem                                                                  botos önvédelem

           A Vigadóban megrendezett kulturális napon dr. Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke  „Szerelmi találka egyszer egy évben – A Tanabata fesztiválról”   címmel tartott előadást. A magyar gyermekkönyvek Japánban betöltött szerepéről, japán fogadtatásáról Uchikawa Kazumi műfordító (ELTE) adott ismertetést. A japán sportok 
(kendó, karate, akido) bemutatója előtt Trom András, a Magyar Távirati Iroda egykor tokiói tudósítója Rendszerváltó éveink Japánból nézve című sajtó kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.
Közben origami, suhsi készítés és kóstoló fűszerezte az eseményt. 


kihon ippon kumite                                                                 kihon ippon kumite

A Japán Nap késő délutánján került sor a a japán harcművészetet, a BUDO-t népszerűsítő bemutatókra.  Először a helyi, Gyulai Karate Egyesület tartotta meg látványos bemutatóját Shihan Torma György VI.DAN vezetésével. A zömében fekete öves karatésok alapgyakorlatokkal, kihonnal kezdtek, majd csoportos védés-ellentámadás gyakorlat, kihon ippon kumite következett. A Sáfár László IX.DAN nagymester vezette AJKA szervezetbe tartozó shotokan karate csapat nem egyszer ragadtatta tapsra a nézőket. Nagyon látványosnak bizonyultak a csoportos formagyakorlatok is .A végén Torma György mester eljárta az Unsu katát, majd a katát újra bemutatta - töréstechnikával fűszerezve. A gyulai shotokan karatésok színvonalas bemutatója jól szolgálta a BUDO szellemiségét.

 A Gyulai Karate Egyesület Oldalt az irányító: Torma György VI.DAN                               A Gyulai Karate Egyesület Oldalt az irányító: Torma György VI.DAN

            A következő, szintén népes bemutatós gárda az aikido világába kalauzolta el a nézőket. A Magyarországi Kobayashi Dojok Egyesületéhez tartozó Viharsarok BUDO SE vezetői, Berek József  III.DAN és Uhrin Béla II.DAN , valamint a gádorosi Dobos Attila I.DAN csapatukkal egy,másik világot mutattak be. Az alap eséseket és gurulásokat követően csak úgy repkedtek a tanítványok a mesterek lágy és mégis kemény technikai megoldásai után. A pusztakezes technikákon kívül a japán bothasználat és a fakarddal, bokennel végrehajtott támadás és a boken elvételét is demonstrálták. Ez a produkció is megérdemelte a nézők elismerő tapsát.

Aikido : Uhrin Béla II.DAN                                          Aikido : Uhrin Béla II.DAN

                   A harmadik, utolsó fellépő a Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesülete volt. Goshinkai karate bemutatójukon először kihont, majd önvédelmet láthattak a nézők. Egy botos formagyakorlat után Shihan Gregor László VI.DAN mutatott be védekezést két támadóval szemben. A kicsik goshin jitsu bemutató küzdelme után a test, a comb és kar keménységét tesztelték le keményítő gyakorlatokkal. A bemutatót nunchaku,bot és késhasználat zárta le. A pörgős, gyors demonstráció szintén sikert aratott.

kihon                                            kihon

            Összegezve a három bemutatós harcművész közösség tartalmas és látványos bemutatója emelte a Japán Nap fényét.

Az esti órákban a Kiyo-Kito Taiko dobzenekar és a Pernahajder Campbell zenekar koncertjével végződött a Japán Nap, amit biztosan követ majd még néhány Gyulán! Elégedett  lehetett az egyik fő szervező, a NAPON alelnök Hankó Ferenc is!

 



Gregor László